Karácsonyi szimbólumok jelentése – 20 ünnepi jelkép

karácsonyi szimbólumok jelentése

A karácsony a leginkább várt ünnepünk. Gyermeki várakozással a szívünkben díszítjük fel csillogó gömbökkel, csillagokkal, girlanddal a fenyőfát, mert így szokás. Bizonyára kevesen gondolkodnak el vajon mit jelentenek ezek a jelképek. Most megtudhatod a karácsonyi szimbólumok jelentését.

Karácsonyi szimbólumok jelentése – 20 ünnepi jelkép

Fenyőfa

Az örök élet szimbóluma. Örökzöld fáról van szó, így jelképként magában hordozza Jézus születését és az örök élet reményét. Az ágak spirális elrendezése az élet spirált jelenti. Törekedjünk rá, hogy nagyon arányos, szabályos fát válasszunk. Mivel a kivágott fa meg van fosztva az élet erejétől, jobb, ha cserepes élő fát díszítünk, amit az ünnep után kiültethetünk a kertbe.

A karácsonyfa díszítés szokása Németországból ered a 16. században alakult ki. A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én szenteste állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.

karácsonyfa

Angyalok

Kék piros fehér és lila ruhás angyalok az advent angyalai, akik 4 egymást követő vasárnapon át érkeznek a földre. Legyünk éberek a hangjukra, figyeljünk az általuk hozott üzenetekre, így felkészíthetjük a lelkünket a karácsonyra.

karácsonyi angyal

Angyalhaj

Finomsága, fátyolszerűsége erősíti a misztikus hangulatot, amely átitatja a karácsonyt. Rámutat, hogy nem láthatunk, és nem is kell látnunk mindent, nem érthetünk meg és nem is kell megértenünk mindent. Maradjunk alázatosak és legyen töretlen a hitünk. Vannak, akik angyalhaj helyett szalmát hintenek a karácsonyfára a kis Jézus derékaljának analógiájaként.

Csillag

A karácsonyi csillag Jézus születését jelképezi. A Bibliában az angyalok a csillag alatt vezették el a bölcseket a Betlehemi istállóhoz, ahol Jézus született. A csillag, mint karácsonyi szimbólum több helyen is megjelenik, például karácsonyfa csúcsként, díszként, csillag alakú süteményekben.

karácsonyi csillag süti

Gyertya

A fényt szimbolizálja. A fiú megszületése, a fény megérkezése.  A keresztény vallásban Krisztust jelképezi. A gyertya semmivé lesz amíg fényt ad nekünk, ahogyan a megváltó is az életét adta értünk. A Szentháromság szimbólumai: a viasz a kanóc és a láng. A hármasság másik megjelenési formája a: test-lélek-szellem. (Az égősor ugyanezt jelképezi.)

karácsonyi gyertya

A gömb

A teljességet szimbolizálja. A bolygók a csillagok és más égitestek az univerzum törvényszerűségeit és a végtelenséget megjelenítése mellett a tiltott almát is jelképezik a paradicsomból. A csillagok nem határolják be az életünket, de hatással vannak rá. A gömbök színeinek is van jelentősége, a törékenységük pedig az élet múlandóságára emlékeztet.

  • Arany szín: A Nap, mint férfi princípium és a gazdagság jelképe.
  • Ezüst: a Hold, mint női princípium, az odaadó anya színe.
  • Piros: termékenység, élet, halál és a bűnbeesés színe is.
  • Fehér: az ártatlanság, tisztaság, bűntelenség színe.
  • Zöld: a remény, az élet, az újjászületés színe.

karácsonyi gömbdísz

 

Girlandok

A különböző színű girlandok kígyó módjára tekerednek a fára emlékeztetve minket az eredendő bűnre.

karácsonyi girland

Szaloncukor

Az égiek ajándéka. Az édesség emeli az ünnep fényét. Nem hagyományos karácsonyi szimbólum, de napjainkra a karácsony fontos részét képezi.

szaloncukor

Dió és alma

A „Tudás fája”, az „Életfa”.   A karácsonyfára akasztott alma bibliai szimbólum. Az eredendő bűnre a tudás megszerzésére utal. A dió a bölcsességet jelképezi. A dióbél alakja az emberi agyhoz hasonlatos és a kicsinyke dió magjában ott alszik a hatalmas fa lehetősége, de ehhez emberöltőnyi időre van szükség. A dió a jövendőbe, az elkövetkezendő nemzedékbe vetett hitet is jelenti, emellett életerőt ad, védelmez és energiával tölt fel az új esztendőre. A néphit szerint a dió az anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzködő Megváltóra utal, ezért mind
karácsonykor, mind húsvétkor fontos étel. Karácsony estéjén a szoba négy sarkába védelmező céllal diót dobtak, s a karácsonyi vacsorát diótöréssel kezdték.  Az aranyalma és az arany dió, a tiszta bölcsességet biztosítja számunkra.

karácsonyi dekoráció, alma, dió

Kicsiny figurák, mézeskalács díszek

Kezdetben almával, dióval, mézeskaláccsal, emellett fából és textilből készült díszekkel dekorálták a karácsonyfát. A 19. század végétől pedig a csillogó díszek kaptak teret. A mézeskalács a föld porából megformált, tűzpróbán már átesett embert jelképezi.
Az apró játékszerek különböző anyagokból a gyermekkor önfeledt örömére, játékosságra emlékeztetnek. Felhívják a figyelmet a másokra való odafigyelés, az ajándékozás, a másoknak való örömszerzés fontosságára, úgy, hogy ebben közben mi magunk is örömünket leljük.

Mézeskalács házikó készítése lépésről lépésre itt

mézeskalács figurák

Csillagszóró

A betlehemi csillagra utal. arra a fényes csillagra, ami megmutatta hol született a Megváltó. A csillagszóró picit csillagjai a remény és a jó hír szimbólumai.

csillagszóró karácsony

Karácsonyi csengettyű

A kis harangocska jelzi az angyal megérkeztét. Csilingelése megalapozza a karácsonyi hangulatot. a pogány kultúrában démonűzésre is használták. A csengettyű megrezegteti a levegőt elűzi a szellemeket, ezzel jó energiákat teremtve. Éppen úgy a megtisztulást szolgálja, mint a gyertya és a csillagszóró.

karácsonyi csengő

Karácsonyi koszorú

A koszorú kör alakja az örökkévalóságot és Isten végtelen szeretetét jelképezi. Az örökzöldek az örök életet és Krisztus halál feletti győzelmét szimbolizálták. A gyakran díszekkel, szalagokkal vagy lámpákkal díszített karácsonyi koszorúkat általában az ajtókon helyezik el üdvözlésképpen az ünnepi időszakban. Jelenlétük minden évben emlékeztet a reményre, a folytonosságra és az évszakok körforgására.

A karácsonyi koszorú egyik formája az adventi koszorú, ami az adventi várakozás négy hetét jelképezi.

karácsonyi koszorú

Betlehem

A betlehemi istálló, ahol Jézus született, gyakran ábrázolva van karácsonyi betlehemi jelenetekben.

karácsonyi betlehem

Pásztorok és juhok

A pásztorok azok, akiket az angyalok elsőként értesítettek Jézus születéséről, és elmentek, hogy üdvözöljék őt. Az állatok, például a juhok, a betlehemi istálló részét képezhetik a karácsonyi díszítésnek.

Ajándékok

A karácsonyfa alatt elhelyezett ajándékok a hála és az öröm kifejezését szimbolizálják, és emlékeztetnek azokra az ajándékokra, amelyeket a bölcsek Jézusnak hoztak.

karácsonyi ajándékok

Fatörzs

A fatörzs hagyománya Skandináviából ered, ahol mindig ünnepélyesen választottak egy nagy farönköt, és azzal fűtötték fel a házat a nagy hidegben. A rönk a Jézus által képviselt melegséget és reményt szimbolizálja. Szenteste meggyújtották, és 12 napig nyújtott meleget. Manapság a fatörzs az ünnepi asztalra kerül, egy népszerű karácsonyi sütemény formájában.

karácsonyi fatörzs torta

Fagyöngy

Az angolszász kultúrában gyakori, hogy karácsonykor fagyöngyöt akasztanak az ajtóra, hogy szerencsét, szerelmet hozzon, és elűzze a gonoszt.

karácsonyi fagyöngy

Mikulás

Mikulás az angolszász országokban számít a karácsony szimbólumának, hiszen náluk a Mikulás, azaz Santa Claus hozza a karácsonyi ajándékokat.

Mikulás karácsonyi tortán

Candy cane

A candy cane szintén az angolszász országokban népszerű, egy sétabot alakú nyalóka, ami a pásztorok pásztorbotját szimbolizálja.

candy cane