Húsvéti jelképek és szimbólumok: Hagyományok és jelentésük

húsvéti jelképek, húsvéti szimbólumok

A húsvét jellegzetes jelképei a nyuszi, bárány, tojás, sonka, a feszület és a locsolkodás részben néphagyományhoz kötődő, részben vallásos szimbólumok…de vajon mit jelentenek és hogyan kapcsolódtak az ünnephez?
A tavasz kézen fogva érkezik a húsvéttal. Ilyenkor zárul le a böjt időszaka, a tavaszi napéjegyenlőséget és a termékenységet ünnepeljük.

A húsvét gyökerei

A pészah-hoz, a zsidó húsvéthoz vezetnek vissza a mai húsvét gyökerei. Az Ótestamentum szerint a Halál angyala lesújtott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban be volt kenve egy frissen megölt bárány vérével, ezért elkerülte. Ezt ünneplik a zsidók húsvétkor.

A húsvét, a keresztények számára Jézus feltámadásának ünnepe. Virágvasárnap húsvét vasárnapja. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe szamárháton érkezve, ahol a hívei pálmaágakat terítettek elé tiszteletük jeléül. Nagycsütörtökön rabul ejtették az Olajfák hegyén, Nagypénteken pedig halálos ítélettel sújtotta Pilátus. Jézus megjósolta Nagyszombat napján, hogy húsvétvasárnapon, harmadnapon fel fog támadni.

Húsvéti jelképek, húsvéti szimbólumok

Húsvéti bárány

A bárány világszerte az egyik legfontosabb jelképe a húsvétnak. Jézus szimbóluma, aki az életét áldozta az emberek bűneiért. A zsidó ünnepen is bárányt áldoznak a hagyomány szerint.

húsvéti bárány

Húsvéti nyuszi

A bibliában nincs a szereplők között nyuszi, mégis szorosan kapcsolódik a húsvéthoz. A nyúl fontos termékenységi szimbólum, a kiváló szaporodási képessége miatt a családot jelképezi. Minden jó kereszténynek népes, szerető nagy családot kellene teremtenie. A húsvéti nyúl angolszász hiedelmek szerint a hold jelképe is, mert úgy hiszik, hogy éppen úgy nem alszik soha, ahogyan a hold.

Vannak német nyelvterületek, ahol gyöngytyúkot adnak egymásnak ajándékba húsvétkor a tojásaival együtt. A gyöngytyúk németül rövidítve Hasel, a nyúl Hase és a két szó hasonlósága miatt összekeveredtek a fogalmak. Ma már a nyuszi, világszerte használt húsvéti jelképpé vált.

húsvéti nyuszi kosárban hímes tojásokkal

Húsvéti tojás jelkép

A tojás hosszú évszázadok óta fontos szimbólum a tavasz ünnepeinek, köztük a húsvétnak is. A tojás az élet, a megújulás és az újjászületés jelképe, hiszen a benne rejlő élet kibújik a héjából, és egy új teremtmény jön létre.

A húsvéti tojásfestés hagyománya számos kultúrában él, és számos jelentéssel bírhat. Egyesek számára a festett tojások a tavasz köszöntését jelentik, mások számára a kereszténységben Jézus feltámadását szimbolizálják. A húsvéti tojások jelentősége azonban azon túlmutat, hogy csak egy ünnepi díszítőelemről van szó: a tojás összeköti a múltat a jelenkorral, és a jövővel is, hiszen az élet folyamatos megújulásának és újjászületésének szimbóluma.

húsvéti hímes tojások

Kiscsibe

A frissen kikelt kiscsirke az élet szimbóluma, amely előtte látszólag nem létezett – Jézus feltámadására utalva, jelképezve, hogy van élet a halál után is. A színes tojások egy régi legendához kötődnek. Jézus keresztútját járva a tömegből egy Simon nevű férfi lépett elő és segítséget nyújtva neki, megbotlott és elesett. Simon hazaérve felfedezte, hogy a tyúkok alatt a tojások más színűek voltak. Így váltak a mintázott tojások is az új élet jelképévé.

Húsvéti kosár

A tradicionális tojásfestés magával hozta a húsvéti kosár szükségességét is, hiszen a tojásokat és a többi szimbolikus ételt (kalács, bárány, tojások) méltó módon kellett tárolni, tálalni. A kosárhoz kapcsolódik Mózes neve is, akit kisgyermekként egy kosárban a folyó vizére bocsájtottak, a kosár ez alapján az új élet szimbólumává vált.

Húsvéti liliom

A fűszeres illatú virág trombita alakjával az új élet születését hirdeti. A tavasz, (az újjászületés) győzedelmeskedik a hideg napok (a sír) felett. A fehér liliom a tisztaságot, a bűntelenséget szimbolizálja. A húsvéti dekoráció fontos részét képezi. A legenda szerint Jézus verejtékéből hajtott ki ez a varázslatosan szép és édes illatú virág.

Kereszt és feszület

A húsvét jellegzetes vallási szimbóluma a keresztre feszített Jézus, aki feláldozta magát az emberek bűneiért. A kereszt a feltámadást jelképezi ezért a kereszténység legnagyobb jelentőséggel bíró szimbóluma.

Húsvéti kalács és sonka

A kalács a jólét és a gazdagság szinonimája és a hálaadást is kifejezhetjük vele. A leggyakrabban hármasfonatban készül. Ez az édes és esetenként sós változatban is sütött vajas kelt tészta csak a magyar hagyományokban található meg. Az ősi magyar áldozati ételekhez nyúlnak vissza a gyökerei.

húsvéti kalács koszorú alakban tojásokkal

 

A sonkát az elkészítése során sózzák, pácolják és füstöléssel tartósítják. Többnyire sertéscombból vagy lapockából készítik. Nyersen is fogyasztható, de remek ízt ad leveseknek, (krumplileves, bableves) valamint káposztás ételek például a töltöttkáposzta tökéletes hozzávalója. Ahány nép annyiféle sonka. Németországban a fekete erdei sonka, Olaszországban a Prosciutto, a Spanyolok a Jamónt preferálják. Bármelyik változatot kóstoljuk, nem fog csalódást okozni és az év minden napján élvezni fogjuk ezeket a gazdag ízeket.
A hagyományok szerint a kalácsot és a sonkát húsvétkor elvitték a templomba megszentelni.

Húsvéti locsolkodás

Húsvéthétfő a locsolkodás ideje a magyar hagyomány szerint. A gyökerei a XVII. századba nyúlnak vissza és eleinte vödörnyi vízzel, napjainkban illatos kölnivel locsolják meg a fiúk-férfiak a lányokat-hölgyeket, akik az ünnep tiszteletére szép ruhába öltözve, finom falatokkal várják a locsolókat. A vödörnyi hideg víz helyett, ami a termékenységi kultusszal áll összefüggésben kellemesebb megoldás a kölni.

Húsvéti gyertyák

Húsvét ünnepének tiszteletére szokás gyertyákat is gyújtani. A fény a boldogság és Jézus Krisztus jelképe, aki feltámad holtából. A fény utat mutat az új élet, az újjászületés felé.
A húsvéti hagyományokat kicsit mindenki a saját képére formálta, de a legfőbb elemek megmaradtak. A legnagyobb értéke az ünnepnek az együtt töltött idő a rég nem látott rokonokkal, barátokkal.